Az ajánlási időszak lezárult
Mit találsz itt?

„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot vagy egy érzés emlékét.” A pillanat varázsát. A megfoghatatlant. Ami csak a mienk. Hogy Sydney-ben találkoztunk egy újságárussal, aki hasonlított a szomszéd srácra, és Hong Kongban egy órát vártuk a vacsorára, de közben magyarokkal találkoztunk. Madridban elsuhant mellettünk egy Beckham-hasonmás, de persze itthon már azt mondtuk, hogy az igazival találkoztunk. És lejártuk a lábunkat a Lambrán oda–vissza százszor, de kit érdekelt, mikor a cappuccino édesebb és habosabb volt, mint Rómában. Ó Róma! A Colosseum alatt vártuk összebújva, míg eláll az eső, és a szivárvány, mely ezer színbe öltöztette a várost, felejthetetlen maradt mindörökre. Csakúgy, mint az ébredező Velence, ahol a felkelő nappal együtt éledt újra a mesevilág. A csodálatosra egyszerűen nincsenek szavak. Az csak úgy van. Megtörténik, és csak meg kell élni. Lehet, hogy évek múlva már nem emlékszünk az utcákra, és a múzeumok nevére, amelyekben jártunk, de ez érzés emlékként örökre megmarad a lelkünkben. Mert milyen is a világ? Van benne tenger, meg épületek, óriási terek, idegen emberek és furcsa szokások, távolságok és méretek, hasonlóságok és különbözőségek. De vannak színek, érzések, illatok, ízek. Tájak, amelyek megnyugvással töltenek el. Zajok és ritmusok, amelyek áthangolnak. És ott vagyunk mi, akik mindezt átéljük. „Egy város mindenekfelett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” (Márai Sándor)

Szerkesztő

Baranyi Anikó

Ajánlás

Van új ötleted, ami nem szerepel a listán?
Oszd meg velünk!

#ÖtletekÁrSzavazatok
tend up 18Monte Carlo, az ékszerdoboz320 300 Ft7.34
összesen 195 szavazat
Monte Carlo, az ékszerdoboz
tend up 17Stockholmot látni... és rácsodálkozni330 086 Ft7.89
összesen 124 szavazat
Stockholmot látni... és rácsodálkozni
tend up 16Sydney - a világ napfényes közepén338 333 Ft7.96
összesen 159 szavazat
Sydney - a világ napfényes közepén
tend up 15Las Vegas - a világ legnagyobb vidámparkja342 500 Ft7.09
összesen 213 szavazat
Las Vegas - a világ legnagyobb vidámparkja
tend up 14Katmandu - az időtlen királyság344 483 Ft7.31
összesen 142 szavazat
Katmandu - az időtlen királyság
tend up 13Sanghaj - a csodák földjén épül a jövő373 333 Ft7.57
összesen 184 szavazat
Sanghaj - a csodák földjén épül a jövő
tend up 12Buenos Aires és egy felejthetetlen tangó 416 667 Ft7.74
összesen 113 szavazat
Buenos Aires és egy felejthetetlen tangó
tend up 11Mexiko City, az azték romok nyomán 420 000 Ft7.75
összesen 24 szavazat
Mexiko City, az azték romok nyomán
tend up 10Rio de Janeiro két arca430 000 Ft7.48
összesen 214 szavazat
Rio de Janeiro két arca
tend up 9Hongkong, Ázsia felbolydult méhkasa453 800 Ft7.09
összesen 146 szavazat
Hongkong, Ázsia felbolydult méhkasa
tend up 8Dubai - a csoda csak egy pillanat műve517 672 Ft7.15
összesen 177 szavazat
Dubai - a csoda csak egy pillanat műve
utolsó lap
legelső lap
előző lap
Nagyváros (3/4 oldal)

Ajándékötlet-Élmény-Úti cél Magyarországon-Természeti csoda-Autócsoda-Freestyle-Film-Építészeti csoda-Nagyváros-Könyv