A kislány bátyjával és Dillel színdarabokat játszik a Drakulából és hasonló rémtörténetekből, s azon mesterkednek, hogyan tudnák megpillantani a város mumusának tartott zárkózott férfit, Boo Radleyt. Eleinte az erőszakos, fehér farmer lányának állítólagos megerőszakolása alig szivárog be a gyerekek tudatába, aztán Scout és Jem apját jelölik ki a fiatal fekete Tom Robinson védelmére.

Vannak olyan konfliktusok, melyek minden korban és minden kultúrában az emberi sors megélt történetei, mert nem lehet embernek lenni ezen történetek megélése nélkül. Ezekről mindig jó beszélni, írni, olvasni. Ilyen a Ne bántsátok a feketerigót! című regény is, mely egy egyszerű tanítást van hivatva kinyilvánítani Amerika történelmének egyik legsötétebb időszakából, a feketék elleni atrocitások korából, jelesül, hogy az ártatlanoknak ne ártsunk.

A mű a harmincas évek Amerikájában, egy alabamai álmos kisvárosban zajló eseményeket mutatja be, egy család történetének három évét felölelve. Az apa, Atticus Finch ötvenéves ügyvéd, aki felesége halála után egyedül neveli tízéves fiát, Jemet és hatéves kislányát, Scoutot. Mindent megtesz, hogy gyermekeit tisztességre, becsületre, őszinteségre és toleranciára nevelje, de ez nem könnyű feladat a városka fajgyűlölő hangulatában. Különösen nehéz helyzetbe kerül, amikor elvállalja egy nemi erőszakkal vádolt, de ártatlan fekete férfi védelmét. Üdítően hat, hogy a történetet mindvégig a kislány, Scout szemével láttatja az írónő.

Az olvasmányos, jól megírt mű cselekménye két független szálon fut, a gyerekek ártatlan, játékos világa és az apa realitásokkal, társadalmi konfliktusokkal terhelt képe tárul elénk. A történet lassan kezdődik, aztán hirtelen egy feszült bírósági tárgyalás közepén találjuk magunkat, ahol felszínre kerülnek a világválság sújtotta Amerika kényes kérdései : osztály, fajgyűlölet, igazság, felnőtté válás. Az érdekes végjátékban a szálak összeérnek, és a cselekmény kerekké válik, kihangsúlyozva a már említett tanítást.

Az apa sziklaszilárd erkölcsisége banális téma az irodalomban, mégis jogos a mű elsöprő sikere és rendkívüli olvasottsága, mert a tükör, melyet felénk tart, mindig aktuális. Szükség van az ilyen művekre, fontos szerepet töltenek be gyermekeink nevelésében, de a felnőttkor megkésett útkereséseikor, a mindig bekövetkező erkölcsi útvesztőkben is jó szolgálatot tehetnek. Amennyiben vannak még ilyen irányultságú felnőtt olvasók. Atticus arra hívja föl a figyelmet, hogy egyetlen dolog van, amelyben nem dönthet többségi vélemény, és az az egyéni lelkiismeret.