#42
Spiró György: Fogság
Az apját látta maga előtt: kínlódott, küszködött egész életében, de a tisztességét soha nem adta fel. Talán ilyennek teremtette az Úr. Urit azonban nem olyannak teremtette, mint az apja, ezt Uri erősen érezte, kéjelgő természetet adományozott neki, henyélőt és önzőt, hedonistát minden téren, de az apja önkínzó tisztessége mégis példa lett a számára. Elsírta magát Uri, akit az apja a szeme romlása miatt magára hagyott, de mégis az apja volt, és a legjobbat akarta neki, amikor a delegációba benyomta.
Sokan sírtak a Körzetben akkoriban, megvolt rá minden okuk, de Uri nem azért sírt. Mindössze az történik a Körzetben, amit az ember az ember ellen elkövetni képes. De hogy az apja tisztessége beléje szivárgott, a húsába, a csontjaiba és még most sem hagyja el, amikor pedig a Körzetben zsidó zsidóra fenekedik, zsidó zsidót csal meg, lop meg, vádol be hamisan, és az összes zsidót a gonosszá alázott nyomorult görög aljanép tartja fogságban, az nem attól van, amire képes az ember.
Túl van ez a gyönyörűség az emberi történéseken.
Talán ezt nem is az Örökkévaló akarta, Ő be sem tervezte talán, aki minden gonoszságot érvényesülni hagy, magasabb, ismeretlen célt követvén, de hogy Ő is gyönyörködik ebben a csodás kapcsolatban apa és fia között, ha errefelé tekint épp, az bizonyos. Ezt el fogja mesélni az apjának, valamilyen szavakat találni fog erre a leírhatatlan csodára, szerény és tartózkodó szavakat, de az apja mégis meg fogja érteni. És akkor együtt fognak sírni, átölelve egymást, az Atya és Fia.
Ehhez persze túl kell élni a Vészt, ahogyan a Körzetben elnevezték a Rajtaütés, Roham, Üldözés, Áldozat, Holokauszt, Dúlás és más hasonló pontatlan és buta elnevezések után; túl kell élni a Vészt, és haza kell menni Rómába.
A Jeruzsálembe vezető út során Uri megismeri az embereket, kezd megedződni és diplomatikusan viselkedik. Mégis gyanakvással veszik körül, mert híre ment, hogy Agrippától származó üzenetet visz a zsidóknak.
Napjaink keresztény időben számláltatnak, mely időre Uri, a vaksi fiú egy nagy és összefoglaló pillantást vetett. Spiró fiktív hőse a golgotai események környékén született, abban a legforróbb hőfokú időben, amikor a keresztény időszámítás és többé-kevésbé történelmünk is kialakult. A császárkor elején vagyunk, Tiberiusz, Caligula, Nero, Vespasianus szerepelnek a regényben, akik hatással vannak Gaius Theodorus római polgár, zsidó nevén Uri életére és sorsára.

Uri sebezhető, ügyetlen, sodródó értelmiségi figura, a fizikai munkára teljesen alkalmatlan, így idejét művelődésre fordítja. Több nyelven beszél, ismeri a görög és római szerzőket, sok papirusztekercset lapozgat. Egy véletlen folytán bekerül a római zsidó közösség évi adományát a jeruzsálemi templomba vivő küldöttségbe. Ezen a ponton hősünknek alkalma nyílik megérteni a történelmi folyamatok működését, a vallás és politika összefonódásának okait, a hatalom pszichológiáját, egyszóval a túlélés művészetét. Bejárja a kor minden mélységét és magasságát: van, hogy nyomorult földönfutó, de Jeruzsálemben Poncius Pilátussal vacsorázik, Alexandriában a filozófus Philo veszi szárnyai alá, még a Messiással is egy cellába zárják egy éjszakára. A jeles történelmi idő hősünk számára sors, össze-vissza hánykolódik benne, de róla tanúságtételt nem tud tenni. A szerző megkíméli a vállalkozó szellemű olvasót egy újabb megváltástörténettől, őt Uri képviselete tartja fogva.
Uri pillantásán keresztül az olvasó arra jut, hogy az élet különböző fogságok hálózata. A világot hatalmi érdekek korlátozzák, ha úgy tetszik, globalizálják, ám hiábavaló az egyesülési törekvés, mert a sokféleséget megszüntetni nem, csak elpusztítani lehet. A leghatékonyabban tömeggyilkossággal. Kérdés, hogy a vallás, mely elvben megszabadít a történelem rettenetétől, keresztényi megnyilvánulásában képes-e menedéket adni vagy az is csak egy biztonságos börtön.

A Fogság széles spektrumú korrajz, és a posztmodernkedők legnagyobb örömére nem követi a történelmi regények hagyományát. Belemegy a legapróbb részletek bemutatásába úgy, mint csatornabűz, ételek összetétele, pénznemek, építőanyagok és társai. Nyelvezete meglepően mai, cselekményideje is gyanús, mert valahol a zsidó, római és krisztusi idők időtlenségében körvonalazódik. Történelemfölfogása ironikus, a különböző emberi cselekedetek egyenértékűek, nincs hátsó szerzői érték, melynek révén rangsorolni lehetne őket. Szóval nekünk szól.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!