#26
Timbuktu: tudás és hit vályogból
Ki ne hallott volna Timbukturól, a mesés kincsekkel megrakott tevekaravánok misztikus végállomásáról, a Szahara ékkövéről? Timbuktu neve évszázadokig egyenlő volt a forró homoktenger által körülölelt és földi halandók által megközelíthetetlen virágzó oázis misztériumával, melyet ha európai utazó meg is lelt, onnan élve vissza nem tért.

De hol is van az a mesés és félelmetes vidék? Timbuktut Nyugat-Afrika egyik legnagyobb országa, Mali közepén találjuk, ahol az egy négyzetkilométerre jutó népesség a legkisebb a térségben. A csokornyakkendő alakzatú Malit Nigéria, Burkina Faso, Elefántcsont-part és Libéria határolja keletről, Guinea és Szenegál délről, Mauritánia nyugatról és Algéria északról. Lakossága számtalan színes etnikai csoportba tartozik, a fontosabb törzsek: dogon, bambara, malinke. A hatalmas ország középső vidékén, a Niger folyó közelében fekszik a legendás kereskedőváros, Timbuktu, ahol 1100 körül telepedtek meg a tuaregek.

Timbuktu annyit tesz, hogy Buktu kútja. Buktu - a legenda szerint - egy tuareg nő volt, aki az V. században kiásta az oázis első kútját, melyre később ráépült a város. A XII. (más források szerint az V.) században, négy fontos karavánút kereszteződésében alapított település nem egyszerűen az arab világba tartó és onnan származó áruk cseréjének volt a virágzó központja, hanem egyetemeivel, mecsetjeivel és százezer lakosával az iszlám hit és tudomány előretolt afrikai fellegvára is volt. Ha hihetünk a legendáknak, állítólag az itteni matematikusok "találták ki" a nullát.

Legendás királya, Musa Masza uralkodása alatt nemcsak Afrika, hanem az egész iszlám világ egyik legfontosabb kulturális központjává vált. A város a Szonghaj birodalom részeként, a XV. században élte virágkorát, mikor az észak-déli, keleti-nyugati só-, textil-, arany- és rabszolgakereskedelem olyan mérhetetlen gazdagságot hozott Timbuktunak, hogy híre még Európába is eljutott. Ebben nagy szerepe volt a granadai muszlim utazónak, Leo Africanusnak, akinek 1526-os beszámolója az "Aranyvárosra" irányította az európaiak figyelmét, annak ellenére, hogy a városba eljutó keresztényekre mindig a biztos halál várt.

Így sokáig nemcsak a forró sivatag, de számos rejtély is övezte a várost, melynek gazdagsága nem csak aranyban volt mérhető, de jelentős szellemi tőkét is felhalmozott. Felvilágosult uralkodója, Askia Mohamed tudósokat, jogászokat hívott maga mellé tanácsadónak. Itt alapították a világ egyik első egyetemét. Az arab világ minden sarkából húszezer hallgatót befogadó iszlám Sankore Egyetem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az iszlám meghódította az afrikai országok jelentős részét. Az egyetemen hittudósokat, mérnököket, építészeket képeztek, rendkívül magas szintű matematikai tudás összpontosult a vályogfalak közt. A különleges, tüskés gúla formájú, vályogfalú Sankore mecset tervezésére Musa király a híres granadai építészt, Abu Ishaq as Sahilt kérte fel. A vályogépítkezés egész Timbuktura jellemző, rendkívül egyedi arculatot adva a forró és poros utcáknak.

Timbuktu hanyatlását az 1591-es marokkói megszállás indította el. A Sankore egyetem hittudósait vagy kivégezték, vagy száműzték. A következő évszázadokban főként bambara, fulani és tuareg harcosok portyázásai sújtották. Még a XIX. században is életveszélyes vállalkozás volt ide utazni. Az első bátor európai, a skót Gordon Laing volt, aki 1826-ban ellátogatott az oázisba, bár visszatérni ő sem tudott: a szultán parancsára megölték. A portyázó csoportok által rommá igázott Timbuktut végül 1894-ben a gyarmatosító franciák foglalták el. Ma az 1960-ban függetlenné vált Mali Köztársaság egyik közigazgatási központja.
A tetemes mennyiségű írásban felhalmozott tudásnak csupán egy töredéke élte túl a hosszú inváziót. A szaharai város három fennmaradt agyagmecsete és számos magánkönyvtár őrzi a mali kereskedőcsaládok által összegyűjtött vallási szövegeket, törvényeket és a térség uralkodóinak diplomáciai feljegyzéseit. Évszázadokon keresztül gondosan elzárt ládákban, szekrényekben, sivatagi barlangokban vagy éppen a sárkunyhók alatt rejtegették a míves dokumentumokat.

A kéziratok tudományos elemzése 2006 februárjában kezdődött, mikor is Thebe Medupe, a Fokvárosi Egyetem asztrofizikusa elhatározta: ideje megtudni, mit is tartalmaz az általuk ismert 37 kézirat. Már a munka elkezdésekor meglepő megállapításokkal szembesültek. Az itteni egyetem tudósai jóval előbbre jártak, mint amit a kor afrikai tudományos és csillagászati fejlettségéről feltételeztek. Úgy tartották ugyanis, hogy a szaharai régió kimaradt a tudományos körforgásból. A fennmaradt timbuktui kéziratok ellentmondanak ennek…

Az írásokból kitűnik, hogy a helyi tudósoknak pontos módszereik voltak az iszlám naptár meghatározására. Algoritmusaik ugyanolyan precízek voltak, mint a mai matematikusoké. Pontos rajzokon ábrázolták a bolygók pályáit, ami a komplex matematikai számítások alkalmazásáról árulkodik. Emellett megtalálták a csillagászati események feljegyzéseit is, köztük egy 1583-mas meteorzáporét. Timbuktu muszlim tudósainak a csillagászat iránti érdeklődésének megvolt a gyakorlati alapja is, hiszen a mecseteket úgy kellett megépíteni, hogy azok Mekka irányába nézzenek. Ehhez pedig algoritmusokat és eszközöket kellett fejleszteni. Másrészt meg kellett határozni az imák pontos idejét, napkeltekor, délben, délután, napnyugtakor és este. Éppen ezért a muszlimok önerőből felfedezve a trigonometria koszinusz, tangens, kotangens funkcióit, jelentősen leegyszerűsítették a megoldásokhoz vezető utat. Számtalan meglepetés lapulhat még az ezernyi kéziratban, melyeket eddig még nem elemeztek. Medupe azonban így is elégedett lehet, hiszen megtalálta az áhított bizonyítékokat a korai afrikai tudományos életre.
A csatazajos évszázadok után most a természet kezdte ki a vályogvárost: a szárazság és az elsivatagosodás fenyegeti eltűnéssel a Gaudit is megihlető törékeny vályogépületeket. Bár a vallási épületek nagy részét sikerült helyreállítani, a szárazság miatt folyamatos veszélynek vannak kitéve.
Tetszett a cikk? Küldd el az ismerősődnek!Hozzászólok!